Partnerséget építünk
Európai Regionális Fejlesztési Alap
www.skhu.eu | www.rdvegtc-spf.eu

Készülő játék

cikk, szerző: sodi

A Mária Út Közhasznú Egyesület és Palást Község jelenlegi közös projektjében az együttműködő partnerek egy innovatív játék megvalósításán dolgoznak.

Mint már korábban esett róla szó a megvalósítandó fejlesztés révén egy webes, valamint mobiltelefonon is játszható játék készül el, amely a partnerek már el is neveztek. A név pedig nem más, mint: SmartZ.

A SmartZ elnevezés egy angol szóból ered, jelentését tekintve durva fordításban azt jeleni: „okosság”.

Aki esetleg az angol nyelv alapjait elsajátította sem biztos, hogy észreveszi azt a kis szójátékot, amit a partnerek elrejtettek a játék nevében. Az angol nyelvben a többes számot jelentő „-S” betűt egy „Z” betűvel helyettesítették, ami egy már megvalósult projektre tesz utalást, hiszen Palást Község és a Mária Út Közhasznú Egyesület korábban már egy sikeresen megvalósított projektben felmért útvonalon található természeti értékeket gyűjtik össze és veszik fel a kapcsolatot ezeknek az értékeknek az őrzőivel.

Az applikáció fejlesztésével sok járulékos eredmény várható, hiszen azon az adott útvonalon található felmérésre és rögzítésre kerülő természeti értékekről, azok fenntartóival születő együttműködések révén bővülő tudásanyag segítségével lesz érdekesebb és színesebb a készülő alkalmazás.

Azonban az első és talán legfontosabb cél, hogy a gyermekeknek, a jövő generációjának tudunk nem csak képletesen a kezébe adni egy olyan eszközt, ami segít abban, hogy felismerje az őt körülvevő természet szépségét, hogy megtanuljon benne, valamint együtt élni vele és hogy megtanulja hogyan is kell megóvni azt.

De természetesen az idősebb korosztály is találhat hasznos információkat, hiszen mindannyian ismerjük a mondást, miszerint sosincs késő tanulni.

Palást Község és a Mária Út Közhasznú Egyesület együttműködése az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program SKHU/WETA/1901/4.1/229 azonosítószámú, Zöld innovatív kisokos - Közös természeti értékeink című projektjének keretében valósul meg.

 

www.skhu.eu

www.rdvegtc-spf.eu

 

A cikk tartalma nem feltétlenül tartalmazza az Európai Unió hivatalos álláspontját.


A honlap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.